A hónap illatai - Január

Ma két igazán különleges, a szívünkhöz közel álló illatról írunk nektek, mindenekelőtt azonban szeretettel üdvözlünk benneteket 2022 első bejegyzésében, és kívánunk Nektek sikerekben gazdag, vágyakat beteljesítő új évet! Reméljük, jól teltek az ünnepek, és sikerült minden előzetes tervetekre sort kerítenetek, így feltöltődve és persze nem utolsó sorban illatokkal telve kezditek az évet. Ha netán úgy alakult, hogy az ünnepi gyertyagyújtás nyomán illat nélkül maradtatok, és tanácstalanok vagytok, akkor hasznos lehet számotokra a mai bejegyzés, hiszen két klasszikus Yankee Candle illatot mutatunk ma be, amelyeket a hónap illata akció keretében most 25%-kal alacsonyabb áron szerezhettek be. Az egyikük a Baby Powder, egy valódi klasszikus, a másik pedig a Moonlit Blossoms, amely bár kevésbé régóta szerepel a kínálatunkban, ugyanolyan nagy kedvencünkké vált már a kezdetekkor.

 

A Baby Powder az egyik olyan Yankee Candle illat, amelyet szinte biztosan ismer minden gyertyarajongó. Köszönhető ez egyrészt annak, hogy rendkívül régóta,, 2003-tól kezdődően szerepel a vállalat kínálatában, másrészt pedig annak a rajongásnak, amelynek köszönhetően folyamatosan a kínálat része. A babapúder illata olyan aromákat tartalmaz, amelyek mindenkit képesek elbűvölni, nemtől és kortól függetlenül, és ez az illatkompozíció teljes mértékben élethűen adja vissza a jellegét. A benne foglalt aromák a következő sorrendben bontakoznak ki: először púderes mandula válik érezhetővé, majd virágos és púderes aromák következnek, végül pedig a mindig megnyugtató hatást biztosító, lágy pézsma és a kumarin jelenik meg. Utóbbi jellegzetesen édes, frissen nyírt fű illatára emlékeztető összetevő, és tökéletes alapot biztosít az illat számára. Kiváló választás, ha gyorsan szeretnénk frissé varázsolni az otthonunk levegőjét, vagy ha olyan illatot szeretnénk választani a vendégváráshoz, amely garantáltan mindenki tetszését elnyeri majd. A megszokott öt formátumban érhető el, így kicsi, közepes és nagy méretű gyertyaként, mini viasz formájában és mintagyertyaként tudjátok beszerezni.

 

A másik most akciós illat a Moonlit Blossoms, amely ugyan jóval frissebb tagja a vállalat kínálatának, mi azonban ugyanolyan lelkes rajongói lettünk a megjelenése után röviddel. Köszönhető ez annak a megunhatatlan kombinációnak, amely gyümölcsök és egyéb megnyugtató aromák ötvözésével jött létre, rendkívüli melegséget csempészve mind az otthon levegőjébe, mind a szívünkbe. A használata kezdetén gránátalma és szeder fanyar, ugyanakkor édes illata bontakozik ki, majd ezek mellé társul a páratlanul erős, mégis megnyugtató jázmin, a serkentő hatású ylang-ylang és a nyugalmat árasztó levendula. Végül két nagy kedvenc, a melegséget sugárzó ámbra és a nyugalmat adó, selymesen lágy fehér pézsma járul hozzá a tökéletes összhatáshoz. Olyan hangulatot áraszt, amely a legködösebb, legzordabb napokon is képes bárkit jobb kedvre deríteni, és biztosan jó választás bárki számára. Legyen szó akár régi illatgyertya-rajongóról, akár kezdőről, ezzel az illattal biztosan szerelembe esik majd. Háromféle méretű üveggyertyaként, mintagyertyaként, valamint Scenterpiece™ tégelyként szerezhetitek be, így akár lángmentes megoldásként is alkalmazható.

A két akciós illatot ide kattintva éritek el. Reméljük, elnyerik majd a tetszéseteket, és mindenképpen várjuk a visszajelzéseiteket, hiszen ezek jelentik a számunkra a legtöbbet. Emellett pedig 2022-re is kívánjuk, hogy szülessenek új illat-szerelmek, és illatokban és élményekben gazdag legyen az év!

Az oldal tetejére
Close menu

Kérjük fogadd el az illatgyertya cookie-kat, amelyeket statisztikai célra illetve arra használunk, hogy jobb felhasználói élményt biztosítsunk számodra.
Köszönjük az együttműködésed! :-) 
További információhoz kérjük olvasd el adatvédelmi szabályzatunkat.

FOGYASZTÓ BARÁT
1589 szavazat

illatgyertya.hu
© Fogyasztó Barát
98.99%
a vásárlók közül ajánlaná ismerősének ezt a boltot.
Elégedettség a bolttal:
Szállítási idő:
A bolt áttekinthetősége:
Ügyfélszolgálat/kommunikáció:
A(z) illatgyertya.hu részt vesz az Árukereső Megbízható Bolt Programjában.